Alacsonyküszöbű ellátás

Az ellátás kiemelt hangsúlyt fektet a prevencióra, ártalomcsökkentésre, megkereső tevékenységekre, tájékoztatásra. 

 

 

Tevékenységeink:

Az ellátás tevékenysége szerteágazó: a prevenciós célzatú megkereső, elérő tevékenységektől kezdve a már függő személyek, vagy családtagjaik számára történő tanácsadásig, valamint a hasznos, szermentes szabadidőeltöltésre irányul.

Az ellátás együttműködik a Sánta Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Addiktológiai Osztályával, ahol főleg manuális foglalkozást tartunk, valamint segítő beszélgetést folytatunk az ott megjelent betegekkel. Célunk, hogy az osztályról kikerülve is kapcsolódjanak be valamilyen „utógondozói” hálóba, vegyenek igénybe valamilyen segítséget az ellátás, vagy valamilyen egyéb szolgáltatás (AA, AE, Kékkereszt Klubok stb.) kapcsán.

Az NYSZC Bencs László Szakiskolával való együttműködésünk keretében már problémával küzdő fiatalokat keresünk meg. Főleg játékos feladatokkal keressük meg őket, és segítő beszélgetést folytatunk, valamint ismerkedünk, „jelen vagyunk”, hogy bátran forduljanak segítségért hozzánk. Az iskola pedagógusaival közösen már családlátogatáson is részt vettünk, ahol a feltehetőleg a családban jelen lévő szerhasználat is problémaforrás.

Nyíregyháza két lakásotthonába járunk ki rendszeresen, ahol csoportfoglalkozást tartunk az ott lakó fiatalok számára. Főleg személyiségfejlesztő, játékos feladatokat viszünk ki, azonban az alkalmak tematikája rugalmas: belefér egy tartalmas beszélgetés, néha egy közös filmnézés, művészetterápia. A lakásotthonban élő gyermekek számára 2015-ben tábort is szerveztünk, amely nagyon hasznos volt, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk.

Hetente jelen vagyunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, ahol csoportfoglalkozás keretében elősegítjük az előzetesben lévők reintegrációját. A foglalkozások során önismeretet, személyiségfejlesztést tartunk különböző technikák segítségével. 

Partyservice szolgáltatást nyújtunk minden hét pénteki napján egy nyíregyházi belvárosi szórakozóhelyen. A célunk, hogy segítsünk a fiataloknak, hogyha nem helyesen mérnék fel az elfogyasztott szerek hatását, valamint segítő beszélgetést folytatunk, ill. információt nyújtunk. A szolgáltatás alkalmával az érdeklődők különböző szerhasználattal kapcsolatos, valamint személyiségteszteket is kitölthetnek, amiért óvszert tudunk adni ajándékba számukra. A buli végeztével monitorozzuk a város nagyobb parkjait is, hiszen gyakran történik itt is szerfogyasztás, amitől rosszul is lehetnek a használók.

Rendszeresen részt veszünk az iskolák által szervezett egészségnapokon is, ilyenkor általában játékos feladatokkal készülünk, felhívjuk a figyelmet a szerhasználat veszélyeire.

Lehetőség szerint részt veszünk fesztiválokon is, itt is célunk, hogy megismertessünk ellátásunkat a résztvevőkkel, és felhívjuk a figyelmet a szerhasználat veszélyeire.

 

Az ellátás nyitva álló helyiségében a következő térítésmentes szolgáltatások vehetők igénybe:

  • tanácsadás, információnyújtás (egyénileg vagy akár családok számra is)
  • segítő beszélgetés
  • kríziskezelés
  • szabadidős programok biztosítása
  • klubfoglalkozások

 

Az ellátás igénybevétele:

  • anonim
  • önkéntes
  • ingyenes
  • nincs korhatárhoz kötve
  • nem szükséges az absztinencia

 

Ellátás vezetője: Dánku-Nagy Bernadett, Intézményvezető

E-mail.: talentumnyhaza [at] gmail.com

 

Székhelye és nyitva álló helyisége:
 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. 1/6.

Tel.: 06-70/313-7227

Ügyfélfogadás:

Hétfő 12:00 - 15:30
Kedd 08:00 - 15:30
Szerda 08:00 - 15:30
Csütrörtök 08:00 - 15:30
Péntek 08:00 - 15:30