Kőpájer István

Szociális Munkásként végeztem a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán 2007-ben. A Talentum Alapítványnál 2012 óta dolgozom, 2018 márciusáig mint alacsonyküszöbű koordinátor, azóta mint a közösségi ellátás szociális munkatársa.

Amikor eljött a pillanat, hogy szakmát válasszak magamnak, én inkább hivatást választottam. Hiszem, hogy bárki képes a változásra, csak egy kis segítségre, és nyitottságra van szükség. A főiskolai éveket is igyekeztem minél hasznosabban, és minél több tapasztalatot szerezve eltölteni. Most is tanulok. Minden kliensemtől! Ahogyan én hatással vagyok a kliensekre, ők ugyan úgy hatással vannak rám. A mentális erőnlétemet futással edzem, amikor is kilométerről kilométerre keresem a határaimat. Épp úgy lépek ki a komfortzónámból, ahogyan a klienseimet ösztönzöm erre. Fájdalmas egy folyamat, azonban rendkívül izgalmas is.

Az én technikám, hogy főleg kérdésekkel világítok rá a problémák eredetére, vagy a lehetséges megoldásra. Tanácsot sosem adok, hiszen számomra az a legfontosabb, hogy a hozzám problémával forduló önmaga találja meg a számára legjobb megoldást. Szeretek visszatükrözni, összefüggésekre rávilágítani. Akkor érzem sikeresnek az adott ülést, ha a klienssel együtt utazhatok, ha elkísérhetem az ő első, sőt, a sokadik kilométeréig.

A nyíregyházi szenvedélybetegek közösségi ellátásába kerülők velem dolgoznak megoldandó feladataikon. 

Végzettség
Általános szociális munkás, Coach, OH Instruktor
Munkakör
Szociális munkatárs
Email:
talentumnyhaza [at] gmail.com
Telefonszám
Skype
Ha nyitottak vagyunk a világra, a világ is nyit felénk.