AE Klub Regionális Fóruma – Beszámoló

Beküldte editor 2015. november 12-én 10:54-kor.

A nyíregyházi AE (Alkoholizmus Ellenes) Klub Regionális Fórumán vettem részt 2015. november 7-én. A rendezvényen Drahos Ferenc bemutatta a Klubok helyzetét, Dr. Erdélyi Ágnes és Dr. Horváth Endre egy-egy előadást tartott magáról az alkoholbetegségről, kezelésének elveiről.

Hogy áll az AE Klub?

Még áll. És sajnos országosan is elmondható ez a tendencia. Az AE klubok száma mára nagyon lecsökkent, így a klubok egyik legfontosabb kérdése a jövőre nézve, hogy hogyan lehet az embereket visszacsábítani ebbe a fajta segítségnyújtó hálózatba. Az alkoholbetegek száma nem indokolja a klubcsökkenést, mivel 1984-ben kb. 20.000 alkoholbeteg volt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében, ez a szám 2000-re elérte a 60.000 főt. Mára országosan kb. 1.000.000 emberről beszélhetünk, aki alkoholbeteg.

Ma az addiktológián találkozni olyan betegekkel, akik kéthavonta bent fekszik. “Miért?”, vetődik fel joggal a kérdés. Ezek az emberek nem akarják letenni a poharat, a jelenlegi állapotuk valamiért megfelelő számukra, így ezeken az embereken nagyon nehéz segíteni.

A közösségek nagy eredménye, hogy visszaadják a családot, az egzisztenciát, a normális életet, hiszen ha az alkoholbeteg egész környezete szenved!

Dr. Erdélyi Ágnes: A felépülés támogatása

Az addikció (függőség) mára negatív visszhangot kapott kifejezésnek régebben más csengése volt. Az addict szó eredeti jelentése elkötelezettség valami mellett, valami jóban részt venni. Az ókori Rómában már használták az addiktívok szót azokra, akik nagy adósságot halmoztak fel és akiket így rabszolgaságra kényszerítettek.

Sok szerfüggő ismeri azt az általános segítői mondatot: “Minden fejben dől el.” Sokan ezt úgy értelmezik, hogy mivel ez ilyen egyszerűen hangzik, így nem is érdemes az addikcióról tovább beszélni. Azonban érdemes egy kérdést feltennünk magunkban: Milyen állapotban vagyok ahhoz, hogy képes vagyok eldönteni, mit akarok? Egy függőségi helyzetben biztosan reálisan látom a saját helyzetemet?

A szenvedélybetegségben másképpen éljük meg az érzelmeinket, a kapcsolatainkat, megváltozik az önértékelés, amelyek összességében hátráltatják a gyógyulást.

Minden szenvedélybetegségből való kigyógyulás első lépése a betegség belátása. Ez az egyik legnehezebb lépcsőfok a hosszú út kezdetén. Egy szenvedélyről keringő tévhitek (“csak ritkán iszom”, “nem iszom sokat”, “csak hetente egyszer füvezek”) nagyon megnehezítik a belátást. Nem a gyakoriság vagy a mennyiség, hanem leginkább a következmény, ami számít. Fontos, hogy amit teszünk, azt mindig a gyógyulás érdekében tegyük. Reális célokat kell kitűzni, apró lépésenként kell haladni és el kell fogadni a segítséget.

A felépülés család és emberi kapcsolatok nélkül nem fog menni. A családnak, a barátoknak is változniuk kell a beteggel együtt a gyógyulás folyamatában. Nagyon fontos a kommunikáció, az interakció a kapcsolatokban! Nagyon sok családban nem együtt élnek, hanem egymás mellett élnek az emberek, ami a visszaesést segíti inkább.

Szemléletváltásra van szükség: sokan a rosszat ostorozzák magukban, pedig inkább a pozitív dolgokra kellene építeni, hiszen mindenkiben megvan a fejlődési potenciál. A “Képes vagyok rá” beismerése fontos! Érdemes minden nap kimondani, hogy tudatosuljon bennünk.Szükség van arra, hogy meg tudjam élni a pozitív dolgokat, amelyekhez hozzásegít a közösség is.

Még akkor is fel lehet épülni a szenvedélybetegségből, ha már valamilyen fizikai károsodást okoz a szerhasználat!

Dr. Horváth Endre előadása

A szeszesitalok a legnépszerűbb élvezetek közé tartoznak. Nincs még egy olyan szer a világon, amelyet ennyi ízben, állagban, színben gyártanának szerte a világon. Nem csak ízélményt adnak, a testünkre kifejtett hatásuk is jelentős. Több száz éves kulturális hagyományai vannak az alkoholfogyasztásnak, gondoljunk csak az ünnepeken való koccintásra, vagy a nehéz ételek előtti szeszesital fogyasztásra.

A probléma nem ebben van, hanem amikor már megszokottá válik a fogyasztás és már nem ad megfelelő élvezeti értéket a szer. A szokásos kis adag már nem elég, elveszíti jellegét és fogyasztása inkább problémává válik. Egy idő után a lebomló alkohol mérgeket kezd termelni, amely befolyásolja a szervezet és az idegrendszer működését. Feloldja a gátló tényezőket, és olyasmiket engedünk meg magunknak, amelyet előtte nem: akár összeütközésbe kerülünk a törvénnyel, barátainkkal.

Erkölcsi tönkretevés: “Az ivós ember megbízhatatlan.” “Az ivós ember hazudós.” - vallják sokan, főleg azok, akik ilyen személyekkel kapcsolatban állnak. Azonban ez nem mindig igaz! Az alkoholbeteg nem szívesen vallja be, hogy milyen helyzetben van, sőt, a sok alkohol hatására sokszor az emlékezete is zavaros lesz, így nem feltétlenül hazudik, csak nem ura önmagának.

Az illetőnek azt kell belátnia, hogy a jelenlegi helyzete rossz-e. Ha rossz, és kapcsolódik a szeszesital fogyasztásához, akkor azt abba kell hagyni! Ha azonban jól érzi magát ebben az állapotban, akkor nincs mit tenni.

Az alkoholról való leszokás egyik alapeleme, hogy minden körülményt meg kell szüntetni, amikor az egyénnek alkoholt kell! fogyasztania. A társadalomnak és egyéb szervezeteknek fontos feladata ez az egészségügyi kezelés utáni utógondozásban. Az a feladatuk, hogy az egyén ne nyúljon újra az alkoholhoz/szerekhez, pl.: klubokban fel kell készülni a szermentes életre.

Egy eredményes elvonókezelés 2 évig tart. Nagy elhatározás szükséges az úthoz, amit ez alatt az idő alatt be kell járni. Az első évben meg kell tanulni a tartós absztinenciát. Talán ez a legnehezebb. Általában a 9. hónap körül a betegek olyan idegállapotba kerülnek, hogy egy apróbb problémára is alkoholfogyasztással válaszolnak. Ünneplés alkalmával már azt érezheti, hogy meg tudja állni a rendszeres alkoholfogyasztást. így könnyen rábeszélhető a fogyasztásra. Az ilyenkor elfogyasztott első csepp alkoholtól számított 3 hónap alatt visszaesik az eredeti állapotba. Aki az első évet alkohol nélkül túlvészelte, annak már van esélye egy normális életre azonban soha nem lehet biztos abban, hogy nem esik vissza.

Az alkoholbetegnek be kell látniuk, hogy az ő “hordójukból” már nem élvezeti szer, hanem méreg folyik és ennek fogyasztása veszélyes.

Az alkoholizmus egy életjátszma. Az alkoholizmus egy olyan halálos betegség, amelyben nagyon nehezen jön el a halál. A legnehezebb a félrebillent családi egyensúly megteremtése. Az alkoholbeteg sok mindent megígért már a családnak, így a bizalom nehezen áll helyre. Gyakran érzi a bizalmatlanságot, ami sérti.

A beteg családjának strukturája átalakul. A beteg szerepét valakinek át kell venni, így a korábbi döntésekből kimarad. Amikor egy elvonó kezelés után visszakerül a családhoz, úgy éli meg a helyzetet, hogy neki itt már nincs helye. Ezért is fontos, hogy a családtagok is felkészüljenek a gyógyulni vágyó érkezésére. Számukra is szükség van a szemléletváltásra, hogy ismét feladatokat lehet rábízni a betegre, hogy ő ismét a család tagja. A betegnek alkalom adtán hiányzik az érzelmi légkör, amelyben megerősödik.

A gyermekek sokszor csak a rossz dolgokra emlékeznek, a jókra kevésbé. A betegek így elveszítik tekintéjüket, amelyet a gyógyulás folyamán kell valahogy visszaszerezniük. Egy csoportba eljárva közösen a gyermekekkel újra fel tudják fedezni szüleik értékeit, könnyebb normalizálni a kapcsolatokat.

Egyensúly nélkül az absztinencia ingatag. Társadalmunkban elfogadott szabadidőtöltés a szeszesital fogyasztása. Sok esetben nem lehet máshol találkozni egy baráttal, ismerőssel, csak egy kocsmában, ahol pedig fogyasztani kell, egy gyógyult embernek pedig itt óriási a kísértés.

A pacienseknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan töltsék el a szabadidejüket. A klubmozgalomban új baráti kört kapnak, amely ösztönzi az absztinenciát. A régi barátok megtartása sok esetben visszacsábít az alkohol útjára, akár irigységből is.

Amikor már nem szabad alkoholt fogyasztani, sokaknál kialakul egyfajta betegségtudat/rokkantságtudat. Ezt a betegségtudatot fel kell dolgozni, azonban ez sokaknál feldolgozatlan marad, amely talaja lesz a visszaesésnek.

Az élethelyzetek segíthetnek a vágy és a depresszió leküzdésében is. Sokan kérdezik, hogy miért menjenek el szórakozni, kikapcsolódni, mikor tudják, hogy úgysem érzik majd jól magukat. Tény, hogy az addig jól begyakorolt szórakozási forma már nem megengedett, de sokan még ki sem próbálták, hogy milyen, amikor alkohol nélkül érzik jól magukat.

Sok beteg küzd a megbélyegzettséggel: “Mindenki tudja, hogy elvonón voltam!”, “Hogy néz ki, hogy én a Klubba megyek?” “Mit szólnak majd hozzá?” Az, hogy egy gyógyulási folyamat részese valaki, nem bűn. Sosem kérdezték meg maguktól, hogy mit szóltak a többiek, amikor részeg és használhatatlanok voltak napokig!

Az, hogy nem iszunk, legyen dicsőség! Egy olyan képesség, amelyet nem sokan tudnak utánunk csinálni.

Kőpájer István

Hozzászólások