Hogy jobban megérts minket - Brigi - alkoholbeteg

Beküldte Kőpájer István 2018. szeptember 12-én 08:49-kor.

Elfordultak tőlem, lenéztek, megaláztak, senkitől segítséget nem kaptam, a magam erejéből kellett megoldani a problémáimat. Nagyszüleim elvesztése, munkahelyi problémák, más kiutat nem láttam, ezért az alkoholhoz folyamodtam, azt gondoltam, hogy ezzel megoldom a problémáimat. Családom elfordult tőlem, akikkel szeretném, ha újra jó kapcsolatban lennénk. Újra önmagam szeretnék lenni, ezt a múltat elfelejteni, és új életet kezdeni.

Olyan dolgokon mentem keresztül, amit a legrosszabb ellenségemnek sem kívánok.

1998-ban tragikus körülmények közt vesztettem el az édesapámat. Aztán elkezdtem alkoholt fogyasztani elég nagy mértékben, napi szinten. Mikor ezt megelégeltem, mivel nagyon eladósodtam, elvesztettem az egzisztenciám. Addig ismert szakember hírében álltam, de ezek után már nem bíztak bennem és nem szívesen hívtak dolgozni, és ez nekem nagyon rosszul esett.

Ezek után kértem orvosi segítséget, ami úgy gondolom, nagyon sokat segített nekem. Újra lett munkám és az emberek kezdtek újra bízni bennem. aztán jött a második csapás az életemben az édesanyám elvesztése, de ezt már másképp dolgoztam fel, mert volt időm felkészülni az elvesztésére. Ma már úgy állok lelkileg és mentálisan, hogy amit kimondok, azt be is tudom tartani. Van egy nagyon jó munkahelyem, ahol elismerik a szakmai tudásomat és emberszámba néznek, nem emlegetik, hogy milyen voltam, csak azt, hogy most milyen vagyok. Ez engem büszkeséggel tölt el! Végezetül csak annyit szeretnék mondani, aki teheti és lehetősége van rá, éljen a neki adott lehetőségekkel, és úgy mint én, el fogja érni a célját.

Hozzászólások