Hogy jobban megérts minket - BS- drogfüggő története

Beküldte Dánku-Nagy Bernadett 2020. szeptember 04-én 13:09-kor.

Gyerekkoromban azt hittem minden, rendben volt, de kiderült hogy nem. Mindig meg szerettem volna felelni másoknak, a szüleimnek főleg. Hogy miért? Erre is most jöttem rá: szüleim szerettek engem, viszont nem mutatták ki. Nem emlékszem, hogy mondták volna többször, hogy szeretlek vagy hogy megöleltek volna többször. Édesapám alkohol problémákkal küszködik, viszont ő ezt nem vallja be. Mikor alkohol hatása alatt volt, akkor fejezte ki, hogy szeret és megölelt, de máskor nem. Akkor éreztem legjobban, hogy szeretnek, mikor azt mondták: ügyes vagy. Ezért akartam mindig megfelelni nekik, mert akkor éreztem hogy szeretnek. De ahogy egyre jobban felnőttem, nem sikerült megfelelnem mindig, ezért rengeteg csalódás érzés volt bennem és hogy nem vagyok elég jó. Egyre többet voltam szomorú ezért próbáltam leplezni, ahogy tudtam, de belül szomorú voltam és önértékelési problémáim lettek. Nehéz is volt megfelelni két olyan szülőnek, akik idővel már nem szerették egymást és ha az egyiknek megfeleltem, akkor a másiknak nem. Mikor megromlott a kapcsolatuk sokszor mondták, hogy csak miattam nem váltak el, ezért kezdtem magamat okolni hogy én miattam nem boldogok.
Van két bátyám és egy nővérem, akik féltestvéreim. Én vagyok az egyedüli közös gyerek. Anyukám első házasságából származnak. Apám úgy próbálta ellensúlyozni, hogy ne az legyen hogy engem jobban szeret, mert én vagyok a vér szerinti fia, hogy nem mutatta ki érzelmeit felém.
Ahogy cseperedtem két baráti társaságom volt. Egyikkel diszkóban és házibuliba jártunk, ott az alkohol volt káros, de mindig mértékkel fogyasztottam, mint egy átlag fiatal. Másik társaságban már kábítószert használtak, és hogy közéjük tartozhassak én is fogyasztottam velük. 16 éves lehettem körülbelül, mikor először kipróbáltam, de nem lettem a függője, ha volt és adtak akkor használtam de ha nem, nem mentem utána. Viszont megismertem a hatásait.
Aztán évek múlva megnősültem, és minden barátommal megszakadt a kapcsolatom, és a kábítószer is eltűnt az életemből, és nem is hiányzott a házasságban. Ugyanazt a szerepet játszottam, mint gyerekkoromban: meg akartam felelni és gyerek szerepbe raktam magam, amit a feleségem ki is használt és irányított, valószínű tudat alatt. Külön házat vettünk és született egy fiunk. A feleségem és a gyerekem volt a mindenem és büszke voltam magamra, hogy otthont tudtam nekik teremteni. Nekem folyamatosan volt munkám, a feleségem csak évek után tudott elhelyezkedni. Mikor munkahelye lett, akkor kezdett megromlani a kapcsolatunk, mivel ő is keresett, és nem én tartottam el, teljesen le uralt. Én megcsináltam a ház körüli munkákat, dolgoztam, sokszor főztem, mentem a gyerekért az óvodába stb. Ő dolgozott aztán pihent. Hogy miért volt ez így? Azért hogy megfeleljek. Hét év házasság után beadta a válópert azt mondva már nem szerelmes. Az volt a gyanúm, hogy egy 20 évvel idősebb férfi miatt hagy el, a pénz és a jómód miatt. De ezt én nem tudtam bebizonyítani és ő se vallotta be. Így a környezetünk is neki hitt. És a végén már én sem hittem magamnak. Azt hittem teljesen megbolondultam. Én a szüleimhez költöztem, és ott hagytam mindent, mert a fiamat néztem. Nem akartam, hogy ők menjenek a feleségem szüleihez, mert elég visszamaradt körülmények között éltek volna: se wc, se fürdőszoba és ezt nem engedtem, hogy a fiam ott legyen.
Mivel nem voltak barátaim, akikkel meg tudjam beszélni a bánatomat édesapám alkoholista, testvéreim annyit mondtak: ne foglalkozzak vele majd lesz más. De egy válással, ahol már gyerek is van és közös lakás, nem lehet nem foglalkozni. Sokszor menekültem otthonról a magány miatt.
Ekkor kerültem rossz társaságba, ezek voltak a drogdílerek, akiket megismertem. Elég hamar rá is szoktam a drogra, és úgy voltam vele, hogy már nekem úgyis mindegy. Voltak öngyilkossági gondolataim, de mindig elvetettem a fiam miatt. Rengeteget sírtam, mert ő hiányzott a legjobban. Ő az életem, akivel nem lehettem együtt csak néha, és minden amiért dolgoztam elveszett, nem maradt semmim, feladtam. Ez a drogos társaság fontos lett nekem, mert itt el tudtam mondani a bánataimat, megértették és meghallgatták. Ez nekem elég volt. De annak, hogy hozzájuk tartozzak megvolt az ára. Egy idő múlva már elkezdtem nekik dolgozni, mint drogfutár. Eleinte speedet, aztán kristályt használtam, aminek teljesen függője lettem. Napi szinten használtam.
Egy év múlva azt vettem észre, hogy teljesen más ember vagyok. Eddig az utcán járva emelt fővel mentem, most pedig lefogyva lehajtott fejjel járok. Éreztem, hogy nem lesz így jó, de nem tudtam kilépni a társaságból, szükségem volt rájuk, hogy fel tudjam dolgozni a csalódást. És a kábítószer hatása alatt nem gondolkoztam azon, hogy mi történt az életemmel. Arra az időre, amikor szer hatása alatt voltam könnyebb volt, de a probléma mindig megmaradt, és aztán már egyre több lett. Átvertem az ismerőseim, megloptam a szüleimet, munkaadómat, azért hogy kábítószerhez jussak.
Szerencsére felismertem, hogy ez nem az én utam és valamit tennem kell ellene. Akkor megismertem egy lányt, akibe szerelmes lettem. Ebben az időszakban kimentem Svédországba dolgozni, hogy távol legyek a drogtól. Három hónapig voltam kint, nem hiányzott a drog. Viszont a fiam és a barátnőm nagyon. Azt gondoltam, hogy nem használtam szert és ez elég a leszokáshoz. Hiba volt, mert a dílrekkel ugyanúgy tartottam a kapcsolatot, és amint visszajöttem, azonnal vissza is estem. Kis idő múlva szakítottunk a barátnőmmel, amiben közrejátszott a szerhasználatom is, amit titokban csináltam és emiatt sokat hazudtam neki.
Ekkor mentem el egy rehabra Ráckeresztúrra. Úgy indultam el, hogy egy hónapot maradok ott, mert én már eldöntöttem hogy nem akarok anyagozni. De mikor ott voltam éreztem, mennyit változok. Teljesen más személyiséget hoztak ki belőlem és ez volt az igazi önmagam, ezért tovább maradtam. Kilenc hónapot töltöttem el ott és teljesen megváltoztam. Azóta új irányt vett az életem, a gondolkodásom és az Istennel való kapcsolatom is, ami könnyebbé teszi az életem, így élve Istennel.
Most van munkám, van egy albérlet, ahol élek. A fiammal tartom a kapcsolatot, és minőségi időt tudok vele tölteni. Úgy érzem most jött egyenesbe az életem, pedig azt hittem, hogy már nekem nincs több esélyem arra, hogy boldog legyek. Rájöttem hogy sohasem késő változtatni, csak fel kell ismerni hogy rossz úton járok, amire most nagyon figyelek. A rehab után sem hagyom abba a felépülést: NA csoportokon veszek részt, istentiszteletre járok és a Talentum Alapítvánnyal is kapcsolatban vagyok. És ami még fontos: kerülöm a rossz társaságot és csak olyan emberekkel veszem magam körbe, akik építenek és nem vissza húznak.

Hozzászólások