On-line: az internetfüggés

Beküldte Kőpájer István 2015. június 15-én 10:39-kor.

A netfüggőség egy igen összetett jelenség, amely mint sok más függőség, valamilyen ártalmatlan dologból indul. A mai “Z” generáció (azaz az 1995 után születettek) már abban a környezetben nőnek fel, ahol természetes, hogy számítógép, internet van a családban.

Mennyiben más a számítógép mellett felnőni, mint mondjuk korábban a tv mellett?

Korábban vasárnaponként izgatottan vártuk a mesedélutánt, aztán ha megszakították valamivel, dühösen háborodtunk fel, pont úgy viselkedtünk, mint a függők. Az internet egy picit azért másabb. Az internet mára egyre személyesebbé válik, szinte követeli a személyes bevonódásunkat a virtuális világba különböző közösségi oldalak segítségével. A net használata egyre egyszerűbb, pár perc alatt elsajátítható, aztán pedig válogatás nélkül ömlik az információ, gyakran olyanok is, amelyeket nem kérünk. Ma már elég egy oldalra belépni, hogy a szűkebb vagy tágabb környezetünk minden rezdülését megérezzük. Egy szinte megoldhatatlan probléma azonban veszélyessé is teszi a használatot: a választható “anonimitás”. Regisztrálhatunk bármelyik közösségi oldalra férfiként/nőként/fiatalként/öregként, saját fantáziánk szab határt annak, hogy igazából kik akarunk lenni. Olyan dolgokat próbálhatunk ki online módon, amit a valódi életben nem tehetünk/nem mondhatunk.

Valójában ez felállított idealizált önkép tesz függővé!

Akár tudat alatt olyan tökéletesített virtuális másunkat építjük fel, amely átlagos voltunkra sajnálattal tekint vissza. Kutatások igazolják, hogy a fiatal lányok egyre erősödő testképzavara összefüggésbe hozható közösségi oldalak túlzott használatával is, mivel irigykedve nézik társaik nyaralásáról, kirándulásáról készült fotókat.

Problémát jelent az életkor megadása is. Kevés szülő tudja, hogy pl.: a facebook-ot 13 év alatt nem lehetne használni. Azonban a 13 év alattiak használják, mivel már ennyi idős korban is ciki, ha nincsenek regisztrálva, így társaik nyomásra, félve a kirekesztéstől inkább használják, 16-18 évesnek beállítva életkorukat, szabad utat engedve az ilyen korúakkal szívesen ismerkedők számára.

A netfüggőséghez társulhat valamilyen szerfüggőség, mint pl.: a koffeinfüggés. Általában a számítógépen játszókat érinti, hogy jellemzően az esti, éjszakai órákban játszanak, azonban hogy fent tudjanak maradni energiaitalt fogyasztanak. Mivel egy-egy játékkal órákat lehet eltölteni úgy, hogy nem csináltunk szinte semmit, ezért a függők nem is veszik észre, hogy hajnalig játszanak. Az éjszakázásnak azonban másnap meg kell fizetni az árát, hacsak nem fogyasztanak akkor is valamilyen élénkítő italt. Könnyen bekerülhet az illető egy olyan körbe, amelyből nagyon nehéz kimászni.

2008 óta a túlzásba vitt internethasználatot kóros betegségnek kell tekinteni. A betegség nem látványos, mivel a négy fal között zajlik, sok szülő örül, hogy gyermeke “nem tekereg valahol az utcán”, hanem otthon van a családjával. Ma már egy olcsó okostelefon is majdnem azt tudja, mint egy nagy számítógép, így mindig kéznél van az internet.

A túlzásba vitt internethasználat négy általános jellemzője:

1) Túlzott használat – az időérzék elvesztése, illetve evés, alvás elhanyagolása

2) Visszahúzódás – pl. harag, feszültség vagy depresszió

3) Tolerancia – komolyabb számítógép és több interneten töltött idő iránti igény

4) Negatív megnyilvánulások – pl. veszekedések, hazugságok, elszigetelődés és fáradtság

A megelőzésnek, vagy az egészséges, biztonságos nethasználat kialakításában elsősorban a szülőknek van felelőssége, még úgy is, hogy sokan egyáltalán nem értenek hozzá. Meg kell tanítani a fiataloknak, hogy milyen veszélyei vannak, kezdve azzal, hogy mit tud kezdeni a megannyi téves információval, továbbá  azt is kihangsúlyozva, hogy akár bűncselekmények áldozataivá is válhatnak (zaklatók, pedofilok, emberkereskedők). Sokaknál történik akkor betörés, amikor nyaralásról posztoltak a közösségi oldalakon.

Hogyan előzhető meg a függőség?

Ugyan úgy, mint az életben szinte mindenhez, szabályokat kell rendelnünk a nethasználathoz. Egy szabályozatlan rendszer előbb-utóbb káoszba fullad, azonban az internet még sokaknál olyan új dolog, hogy nem tudják szabályozni információhiány miatt.

Szabályozni kell, mennyi időt tölthetnek a számítógép előtt, milyen weboldalakat látogathatnak, milyen játékokkal játszhatnak.

Az életkoruknak és az érettségi szintjüknek megfelelően állítsa be a szülői felügyelet (parental control) és biztonságos keresés (safe search) funkciókat, hogy megvédje őket a nem megfelelő vagy káros tartalmakhoz való hozzáféréstől – azonban ne feledje, hogy ezek sem nyújtanak 100 százalékos biztonságot, és nem helyettesítik a valós szülői felügyeletet.

Különösen a fiatalabb gyermekek esetén javasolt a havi telefon előfizetés, így részletes számlát kapunk, amelyen láthatjuk, kinek telefonáltak és kinek küldtek üzeneteket. Mondja el gyermekének, hogy ez megjelenik majd a számlán, így nem érzi majd úgy, hogy kémkedik utána.

Ha aggódik, hogy gyermeke kezd függővé válni a digitális eszközöktől:

Tegye át a számítógépet/konzolt/TV-t egy közös helyiségbe, hogy éjszaka ne tudjon internetezni, játszani vagy tévézni. Esetleg szabályokat is felállíthat azzal kapcsolatban, hogy mikor és hol használhatja mobilját, mivel vannak gyerekek, akik késő este az ágyból sms-eznek vagy interneteznek.

Az elbeszélgetést ne odázzuk addig, amikor már komolyan aggódunk – éreztessük velük, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk tanácsért és segítségért.

Hozzászólások